2015. szeptember 28.

#53 Szelencefélsiker - Szlovén kapcsolatok Budapesten



Mióta szlovén szakos vagyok, millión, milliószor tették fel nekem a kérdést: "Miért pont szlovén?" És én minden egyes válaszadásnál kitartóan érveltem: mert közel van a hazámhoz; mert nyelvet tanulni mindig érdekes és jó dolog; mert a szláv nyelv nagyon keresett a munkaerőpiacon; mert gyönyörű ország tengerparttal;  mert alig 500 kilométerre a fővárosunktól itt ez a picinyke ország kétmillió lakossal, és olyan, mintha az ember egy parányi kis ékszerdobozban lenne, táncoló balerinával a tetején. Néhányan beletörődtek a válaszba, mások fittyet hányva érvekre csak annyit kérdeztek, hogy "Miért nem kínai vagy japán, hiszen az sokkal menőbb!", még mások tökéletes földrajztudásukat csillogtatva csak annyit mondtak: "Szlovákiának nincs is tengerpartja!" 
Végül Bakonyi Gergő szlovén doktorandusz mondta ki azt, amit nekem két évig nem sikerült ennyire találóan megfogalmaznom: "A szlovén szakot vagy szívből csináljuk, vagy sehogy..."

Mindezek fényében gondolom nem túl meglepő, hogy minden Szlovéniával, a szlovén kultúrával összefüggő programon boldogan veszek részt - nos, így kerültünk drága Peti barátommal vasárnap délelőtt a Szlovén kapcsolat c. kiállításra.




A kiállítás augusztus 7. és szeptember 27-e között várta az érdeklődőket a Műcsarnokban. A tárlat a maga nemében igazán eredeti koncepcióra épített: a kortárs szlovén festészeti kiállítás mellett helyet kapott Jože Plečnik - a karszti ember, illetve a lendvai születésű Zala György szobrászművész alkotásaiból készült kiállítás is.
Alapvetően a Plečnik kiállítás volt az, ami miatt el szerettem volna látogatni a Műcsarnokba. Plečnik a szlovén építészet egyik meghatározó alakja, az ő nevéhez fűződik többek között az ikonikus Tromostovje azaz a hármas híd; és a Žale temető, amiről Ildikó itt írt bővebben. 

Tromostovje, Ljubljana

Annak ellenére, hogy Plečnik volt a kiállítás húzóneve -engem legalábbis ő húzott oda-, a második-harmadik kiállítóterem környékén teljesen beleszerettem Franc Novinc kortárs szlovén festőművész színes festményeibe. 


Tudatosan hagytam a végére a kedven képemet a kiállításról, ami nem más, mint Andrej Jemec A véres 20.század c. festménye. 


Elsőre úgy tűnhet, hogy a három éves Bence a másfél éves Szofi nevű kishúgával megtalálta anyu sminkkészletét, és a fehérre mázolt falon próbálta ki azt, amit a női magazinok "Sminktippek a kifutóról" címmel szoktam illetni. Hazudnék ha azt mondanám, nekem ez nem fordult meg a fejemben. Néztem a képet közelről, néztem távolról, jobbról és balról, és a sok apró "ez csak egy kusza vonal"lassan formát öltött - négyest, bitófát, vérfolyón egyensúlyozó csónakot, stilizált Dávid csillagot és keresztet, távolban hegy mögött gomolygó füstfelhőt.
Peti nagyon találóan fogalmazott: kicsit olyan ez a kép, mint egy 21. századi átfestett Guernica - mindkét kép a háború borzalmait ragadja meg.
Teljes, eredeti méretben fehérre mázolt fal előtt lenyűgözően zseniális. 

Ahogy Peti fogalmazott a kiállítás túránk végén: "Nusi, ez engem annyira nem érdekelt eleinte, de nagyon tetszett! Örülünk, hogy eljöttünk!" Én is, pláne, hogy újabb Szelencefélsiker született, a három kiállítás, múzeumlátogatásból kettő már pipa. 

Hajrá Szelence, hajrá!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!